2007. október 22., hétfő

Okt. 28.: BULI. Az utolsó az évben!

Vasárnap a Velocén Program méltó záró-eseményére kerül sor. Pilisszentlászlón főzőcskézünk, eszünk, iszunk, és jól érezzük magunkat. Nagyon durva időnek kell ahhoz lennie, hogy a kemény mag ne bringával menjen fel (Paprét felé), de a helyszín autóval és busszal is megközelíthető.
Fél tíztől gyülekezünk Szentendrén a Városháza előtt, tízkor elindulunk, délben már készül a finom kaja. update: a főzés házban, zárt helyen lesz
Azokat is örömmel látjuk, akik nem túráztak velünk (majd jövőre), a többieknek pedig feltétlenül ott a helyük. Lehetőleg jelezze aki jönne, úgy veszünk alapanyagot a lecsóhoz (vagy pörkölthöz, majd meglátjuk).
Elérhetők vagyunk a szokásos csatornákon:
velocen@paradicsomklub.hu
0620-412-0731

A tizenharmadikai menet

Nem volt igazán ideális időjárás egy két napos túrához, ezt már reggel éreztük. Azért elindultunk, kicsit hegyet másztunk a Pilisben, Esztergomnál átmentünk a szomszédba, és csak Szlovákiában adtuk fel. Hatvanhárom kilométer után hagytuk, hogy a jeges szél visszafújjon minket Párkányba, ahol sör, forralt bor, és tömeg fogadott minket. Mármint a vásárban, ahol lazítottunk, mielőtt hazajöttünk volna. Másnap már hiába volt szép idő, nem indultunk újra el. A szintrajzhoz (thx Attila) képzeld hozzá a hideget és a durva szembeszelet.

2007. október 9., kedd

Hétvége: Duna menti tekerés

Szombat reggel Szentendréről indulunk, este Komáromban alszunk, aztán megyünk Győrön át Rajkáig. Vasárnap vonattal jövünk, az jöjjön, aki bírja a kétszer száz kilométert (ami nem is olyan sok).
Az úttal a Duna menti bringázást is népszerűsítjük, amellett, hogy szimplán jól érezzük magunkat. Aki jön, jelentkezzen be most kivételesen előre a szállás miatt. Részleteket szokás szerint az első megjegyzésben találtok.

2007. szeptember 27., csütörtök

Szombaton Pomáz a cél

Egészségnap lesz a szomszédban, ennek örömére áttekerünk, körülnézünk, és nyeregbe pattintjuk azt, akinek nincs ellenére egy kis mozgás. Tandemmel és szóló bringával is jöhet, aki csatlakozik hozzánk, Pilisszentkeresztre feltekerünk, és az erdészeti aszfaltcsíkon hazáig gurulunk. Vidám lesz, tarts velünk.
Részletek szokás szerint lent, a megjegyzések között.

update: jól sikerült a nap, egy kicsit több szinttel, mint terveztük. Legalább erősödött mindenki, és jót gurultunk a végén :)

2007. szeptember 24., hétfő

Ott voltunk az autómentes napon

A CM-re most nem szerveződött tandemkülönítmény, mindenki maga oldotta meg a vonulást, vagy az otthonmaradást, de az Andrássyn ott voltunk. Nézte a nép a tandemeket (a profik is), vitték a szórólapokat is ahogy kell, reméljük, újabb hívekkel gazdagodott a program.
Ja, szombaton tekerünk, ne feledd

2007. szeptember 12., szerda

Szép idő lesz szombaton, gyere velünk

Szokás szerint tízkor indulunk a városháza elől, átmegyünk a Pilisen Visegrádra, onnan komppal Nagymarosra. Bicikliúton megyünk Vácig, ahonnan a szigeten át jövünk vissza, öt körül érkezünk. A következő alkalom szept 29.

Részleteket a megjegyzések között találsz, gyere sokadmagaddal.

2007. szeptember 6., csütörtök

Fotók a hétvégéről

Jellemző, hogy az elmúlt hétvégén kerékpáros kép nem is készült, evős-ivós annál inkább. Kell ilyen is, majd tizenötödikén ledolgozzuk a lecsót. Egyébként a képeken is látszik, hogy milyen finom lett: http://picasaweb.google.com/velocen/Tura20070901

2007. augusztus 31., péntek

Hétvégén pálya OB

A szombati túra mellett még egy programajánlat a hétvégére: péntektől vasárnapig a Millenáris Velodromban (az ország első sportpályáján) felnőtt és ifjúsági versenyek lesznek. Érdemes kimenni, elvarázsolt hely, ami ki tudja, hogy megmarad e, és a versenyek hangulata sem hasonlít semmihez. Több infó itt: http://velodrom.hu/wiki/doku.php

2007. augusztus 28., kedd

Szombaton, elsején főzőcskézős menet!

Szeptember elsején a szigetcsúcsig megyünk csak, és jól telerakjuk a hasunkat. Aki sportos azért, aki piknikus, azért jöjjön! És hozzon magával mást is.
Részletek az első megjegyzésben- klikk

Idén még öt alkalom a naptárban.

Tudod már: 9 30-10 00 között összeszedjük magunkat, és elindulunk a szentendrei városháza elől. most eláruljuk, hogy hova:
09.01. Kisrigó, Visegrád, Szigetcsúcs- könnyed menet a végén főzéssel. Gyere éhesen
09.15. Visegrád, Nagymaros, Vác- klasszikus, gyönyörű
09.29. Pomáz, Pilisszentkeresztes- Pomázon civil aktivizmus, és szórakozás
10.13.-14. Rajka, Győr, Esztergom, Visegrád. Kocsival Rajkáig, onnan két nap laza tekerés a Duna mellett.
10.27. Szigetcsúcs- főzőcskézős, sörözős, bulizós záróesemény

Képek a múltból

A legutóbbi menet képeit a szokásos helyen találja, aki akarja:
http://picasaweb.google.com/velocen/20070818 .
Ha ott voltál, tudod, ha nem, akkor látod, hogy milyen jó volt, és ellenállhatatlan kényszert érzel, hogy velünk tarts ezen a héten, és később is. Ne állj ellen!

2007. augusztus 16., csütörtök

Szombaton (08.18.) tízkor megint felkerekedünk


Szokás szerint a szentendrei városháza elől indulunk, majd meglátogatjuk Pilisszentlászlót, Visegrádot, egy kompot, Dunakeszit, a Szentendrei szigetet, és délután négy körül visszaérünk. Jöjjön mindenki, a részletekért nézz be a hozzászólások közé

2007. július 31., kedd

Páratlan hét szombat? Túúúra!

Tudod: negyedikén tízkor indulás a szentendrei városháza elől. Az útvonal most: Paprét (zöld mező) , Visegrád (vár, büfé), Szigetcsúcs (Duna), és vissza. Jöhet mindenki, sőt, jöjjön is.
Két hét múlva: Visegrád, Nagymaros, Sziget a terv.
Gyere, és hozz másokat is, mert bringázással és jófejekkel is érdemes időt tölteni, hát még egyszerre a kettővel.
A részletes leírást megtalálod e bejegyzés első hozzászólásában- klikk

Bringával a hídra


ha a Balaton közelében lennél, vagy a szombati tekerés után más kerós programra vágynál, menj délután a Kőröshegyi völgyhídra. Csak fél napig a kétlábúaké és a kétkerekűeké: lesz verseny, fotózás, sör-virsli, koncertek. részletek: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20070719/bringaval-volgyhidon-nyilt-nap-koroshegyi-volgyhidon

2007. július 20., péntek

A szombati terv változott

Meghajoltunk az időjárás előtt, mert kipróbáltuk, milyen negyven fokban pörgetni a pedált, és melegünk lett. A tervezett hosszú túra helyett csak a szigetre tekerünk ki, és a pócsmegyeri tóban hűsölünk. Dinnyeevés, árnyékkeresés elképzelhető, fényvédő faktort, fejfedőt, fürdőszettet mindenki hozzon magával. Az indulási időpont és hely nem változott: tíz, Városháza.
Ja, és arról is volt szó, hogy pár helyi döntéshozót meg bicikliztetünk, de mint kiderült, ez nem olyan egyszerű mint gondoltuk, majd talán egyszer.

Az új bringaút nincs is!


Az úgy kezdődött, hogy egy hozzászóló a blogon elmesélte, hogy izélgették azért, mert használta az új (casino-tól városhatárig tartó) bicikliutat. Mondtuk neki, hogy ez biztos tévedés, de rákérdezünk.
Hát nem az, megtudtuk, hogy az út műszaki átadása megtörtént, de a forgalomba helyezésre még várni kell. Méghozzá legalább szeptemberig, mire leesik az első hó, talán használhatjuk is. Érdekes nem? Főleg annak fényében, hogy az utat a polgi állítólag átadta. Ezt nem tudjuk megerősíteni, közülünk senki nem volt ott, de a város hivatalos oldalán, ahonnan a csatolt kép is való (egy csomó szabálysértővel), április végi időpont szerepel.
A valódi átadásig tehát még várni kell, bizony komolyan kell venni a feldrótozott, elfordult behajtani tilos táblát, meg az út szélén álló, kézzel pingált munkaterület feliratot, mert aki az útra hajt (nincsenek kevesen) a VSZ Rt-vel húz ujjat.
Pár kérdés, kérés az illetékesek felé: tekintsék felnőttnek a bringásokat, ne hívják munkaterületnek azt, ahol nem zajlik munka, írják ki, hogy még nem sikerült forgalomba helyezni az utat, türelmet kérnek. Addig nem lehet a város sem büszke az útra, amíg kiderülhet, hogy nem alkalmas a közlekedésre.
De azt el sem tudjuk képzelni, hogy úgy sikerült elkölteni 300m Ft magyar és uniós pályázati pénzt, hogy az eredmény nem felel meg valamilyen szabályozásnak.
Ezért aztán tessék pörögni picit, kérjük azt az utat minél hamarabb, irgumburgum.

2007. július 16., hétfő

Szombaton túra


Ezen a szombaton (07.21.) Dömörkapu- Visegrád- Nagymaros- Vác- Dunakeszi-Szentendre az útvonal. Két hét múlva Sikáros- Visegrád- Szigetcsúcs- Szentendre. Most helyi döntéshozókat is hívunk, a következő alkalommal főzőcske lesz az extra. A részleteket a hozzászólások közé teszem, olvass, gyere, terjeszd.

2007. július 9., hétfő

Ez is megvolt

mármint a hétvégi túra. Nincs képem, nincs élményem, de állítólag jó volt. Én sajnos mással voltam elfoglalva, ide csak a tanulság kerüljön: figyelmesen tekerjetek, és viseljetek bukót, ha lehet.

2007. július 4., szerda

Eltelt két hét, megint túra!




Jegyezd meg, terjeszd el, és főleg: gyere:

Kedves természet és kerékpárbarát!

Tekerj velünk július 7-én, szombaton is. A túlpartra megyünk


Szombaton tíz órakor indulunk a szentendrei városháza elől, irány a Szentendrei sziget, a túlpart, az Északi összekötő híd, és vissza. A túra szokás szerint ingyenes, nem megterhelő (sík út végig), várunk rá mindenkit nagymamától unokáig. Azokat is, akiknek nincs saját bringája, ők kipróbálhatják magukat a mi kétkerekűink nyergében.

Program:

Gyülekezés 9 30-kor, indulás 10 00-kor a szentendrei Városháza elől. Egy óra tájt nagyobb pihenőt tartunk, egy gyors főzés is elképzelhető, 16 óra körül érünk Szentendrére. A túra rossz idő esetén sem marad el.

Amit hozz magaddal:

Megfelelő állapotú bringa, ha van. Szendvics, banán, csoki, üdítő, és időjárásnak megfelelő öltözet. Sapkát és naptejet hozz, reméljük sokat süt a nap, de esőkabát akkor is legyen nálad, ha sehol nincs felhő.

Kerékpáros sisak viselése ajánlott.

Költségek:

A program ingyenes, de a komphasználatért fizetni kell, az esetleges kerékpárkölcsönzés jelképes 500ft-ba kerül, amihez hivatalos iratot és lakcímkártyát kérünk. Gépparkunkban hegyibringák, trekking bike-ok és tandemek találhatóak.


Jelentkezni a velocen@paradicsomklub.hu e-mail címen, ill. a 06/20/972 8384 telefonszámon lehet, aki kölcsönözni szeretne, az feltétlenül jelezze szándékát, mert kerékpárjaink száma véges.

2007. június 29., péntek

Vasárnap Duna maraton

Vasárnap az ország legnagyobb és legnépszerűbb kerékpáros maratonjára kerül sor újra a régióban. A visegrádi rajt után kb. 1400 montis teker majd a Pilisben a három táv egyikén. A két napos rendezvényre nézelődni és sportolni egyaránt érdemes kinézni, lesz ott minden, Velocén tag is.
Részletek: dunamaraton.hu
A képen a tavalyi győztes, Parti teker a parton a cél felé

2007. június 26., kedd

Nyeregben éreztük magunkat


Igen, most szombaton is, mert ott ültünk rajta. Meg egy kicsit a füvön, az aszfalton, és a padokon, de a lényeg, hogy mindezt a Pilisben megint, mert az jó hely. Örömbiciklizés volt ahogy kell (volt, akinek néha örömbiciklitolás), nem volt egy defektünk sem, és senki nem esett el, csak Bella, de ő is gyalog, és különben is, még kicsi. Néhány képet találsz a túráról a helyén (jobb oldali oszlop-linkajánló-képek-katt).

2007. június 21., csütörtök

Tekerj velünk június 23-án, szombaton is.

A Pilisbe megyünk

Szombaton tíz órakor indulunk a szentendrei városháza elől, irány a Dömörkapu, Paprét és vissza. A Velocén program túrái ingyenesek, nem megterhelőek, várunk rájuk mindenkit nagymamától unokáig. Azokat is, akiknek nincs saját bringája, ők kipróbálhatják magukat a mi kétkerekűink nyergében.

Program:

Gyülekezés 9 30-kor, indulás 10 00-kor a szentendrei Városháza elől.

Kicsit megyünk a kocsik között, majd erdei aszfaltúton Dömörkapu érintésével Pilisszentlászlóra. Piknikezés, napozás, és tápanyagbevitel után indulunk tovább Paprétre, majd 16 óra körül érünk Szentendrére. A túra rossz idő esetén sem marad el.

Amit hozz magaddal:

Megfelelő állapotú bringa, ha van. Szendvics, banán, csoki, üdítő, és időjárásnak megfelelő öltözet. Sapkát és naptejet hozz, reméljük sokat süt a nap, de esőkabát akkor is legyen nálad, ha sehol nincs felhő.

Kerékpáros sisak viselése ajánlott.

Költségek:

A program ingyenes,

a kerékpárkölcsönzés jelképes 500ft-ba kerül, a kölcsönzéshez hivatalos iratot és lakcímkártyát kérünk. Gépparkunkban hegyibringák, trekking bike-ok és tandemek találhatóak.

Jelentkezni a velocen@paradicsomklub.hu e-mail címen, ill. a 06/20-412-0731 telefonszámon lehet, aki kölcsönözni szeretne, az feltétlenül jelezze szándékát, mert kerékpárjaink száma véges.

Velocén csapat

Mi is az a Velocén?

Ezt próbáltuk megfogalmazni az egyik helyi (szentendrei) lap számára. Még meg sem jelent, de itt már olvasható az exkluzív anyag! Lapozz, ha érdekel, bemásolom a hozzászólások közé.

A harmadik tekerés

Júni kilenc volt a napja. Családias létszámban gyúltünk össze, két nagyon kiskorú is volt velünk, ezért csak a közelbe kirándultunk, a Lupa szigetnél fekvő (úszó) Ebihal nevű intézmény volt végcélunk.

A második túra


Május 26-án a szigetcsúcsot (Szentendrei sziget természetesen) céloztuk meg. Jó meleg volt, a bátrabbak ezért úsztak a Dunában, a többiek további égési sérüléseket szereztek a napon.

Az első túra



Május elején volt az első túránk. A csapatot erősítette egy nagy létszámú különítmény Vácról. A Pilis útjain tekertünk, az emelkedőket nem bírta mindenki ugyanúgy, ezért Paprét után volt, aki Visegrád, és volt, aki egyenesen Szentendre felé indult.

megszületett a blog

A velocen programról mostantól itt lehet a legegyszerűbben tájékozódni. Feltöltünk minden eddigi fontos történést, és a menthetetlenül bekövetkező jövőbeli események is ide kerülnek. Olvass, szólj hozzá, és biciklizz sokat.