2007. június 21., csütörtök

Mi is az a Velocén?

Ezt próbáltuk megfogalmazni az egyik helyi (szentendrei) lap számára. Még meg sem jelent, de itt már olvasható az exkluzív anyag! Lapozz, ha érdekel, bemásolom a hozzászólások közé.

1 megjegyzés:

.:. Velocén .:. írta...

Kerékpáros korszak a Dunakanyarban

Velocén néven egy új civil programot indítottunk el Szentendrén. Célunk, hogy fejlődjön a kerékpáros kultúra a régióban, mert meggyőződésünk, hogy a bicajnak ott a helye a mindennapokban, a sportban és a turizmusban egyaránt.




Minden nyári szombaton csúcsforgalom van Békás és Szentendre között a bringaúton, és fürtükben lógnak az odalakatolt biciklik a Fő téren. Egyre többen pattannak nyeregbe hogy kiránduljanak, sportoljanak, boltba, vagy iskolába járjanak, egyre többen közlekednek egészséges és környezetbarát módon. Ugyanakkor alig látni a bringásokon sisakot, és egy részük nehezen boldogul a forgalomban, ami nem csak amiatt van, mert sokan az utóbbi időszakban kezdtek tekerni. Az is tény, hogy a kerékpárost sokan ellenségnek tekintik az utakon, ami megint csak megnehezíti a dolgát.

A kerékpáros közösség növekedik, a kerékpáros kultúra maradt olyan, amilyen volt, talán még romlott is. Erre a felismerésre jutott néhány civil Szentendrén, akik elindították a Velocén programot. Az ötlet, és a technikai bázis a Paradicsom Egyesülettől származik, a többiek túrázni, kerékpározni szerető helyiek, akik tennének is valamit a biciklizés ügyéért. Ismerjük a környék túraútvonalait, településeit, értünk a biciklihez és a biciklizéshez, és szeretnénk tenni azért, hogy a kerékpáros élet a Dunakanyarban ne csak mennyiségi, de minőségi szempontból is fejlődjön.

Hogy miért Velocén? Ahogy a pleisztocén földtörténeti korszak nevének jelentése „közel a jelenhez”, úgy meggyőződésünk, hogy a Velocén, tehát a kerékpáros korszak maga a jelen és a közeljövő. Nem akarunk úgy érvelni a kerékpározás mellett, hogy olyan sokaknak homályos fogalmakat használjunk, mint „fenntartható fejlődés” és „ökológiai lábnyom”. Inkább példát szeretnénk mutatni, csapatot építeni, és tenni azért a talán szintén kicsit zavaros fogalomért, amit jobb híján kerékpáros kultúrának hívunk. Röviden azt tudjuk mondani mindenkinek, hogy biciklizz, mert olcsó, gyors, jó kedved és jó alakod lesz tőle, ráadásul nem füstöl és parkolni is könnyebb vele.

Ennek jegyében a Velocén program rendszeres, könnyű túrákkal kezdi tevékenységét. Kéthetente szombaton (a köv. időpont június 9) egynapos közös tekeréseket tartunk, ahova mindenkit szeretettel várunk. Az útvonalakat úgy tűzzük ki, hogy mindenki teljesíteni tudja a távot, unokát és nagymamát is örömmel látunk sorainkban. Ahogy döntéshozókat is: megkeressük a környék önkormányzatait, rendőrségeit, tanárait, és nem pénzt kérünk tőlük, hanem azt, hogy tartsanak velünk, tekerjünk együtt, és beszélgessünk arról, miért jó biciklizni, és ha tetszik, propagálják a mozgalmat. Nem csak a helyieket látjuk szívesen, bárki csatlakozhat hozzánk, a Dunakanyar és a mozgás szépségei ugyanúgy várják a pomáziakat, ahogy a budapestieket is. Az első évben tíz túrát tervezünk, a szezon végén egy hosszabb, többnapos kerekezéssel, reményeink szerint addigra kialakul egy állandó csapat, akik erre is vevők lesznek.

A túrákra olyanokat is várunk, akik kerékpárvásárláson törik a fejüket, ők kipróbálhatják a mi bringáinkat, trekkingek, hegyibringák és tandemek közül lehet választani. Ne vegye el senki kedvét egy életre a bringázástól az, hogy nem megfelelő méretű kétkerekűt, vagy rossz minőségű, „gazdaságos” bringát vásárol szakértelem híján. Ezeken a tandemeken már sok vak és gyengénlátó ismerte meg a biciklizés örömeit, akik látó emberekkel az első ülésen próbálhatták ki életükben először ezt a nekünk triviális közlekedési eszközt. Őket is várjuk a kirándulásokra, a programnak szerves része az esélyegyenlőség propagálása, szeretnénk, ha néhány alkalom után senki nem csodálkozna, hogy ők is egyenlő tagjaik a biciklis társadalomnak.

Annak, aki velünk tart, tudásunkhoz mérten válaszolunk túrázással, kerékpározással, környezettel kapcsolatok kérdéseire, ha kell, megtanítjuk láncot olajozni és belsőt ragasztani. Elmondjuk, hogyan öltözködjön ha sportolni, és hogyan, ha munkába megy bringával, hogyan célszerű balra kanyarodni, vagy csak haladni, ha nincs kéznél (keréknél) bringaút. Az, hogy valaki magabiztosan és biztonságosan közlekedik közúton, és nem jön zavarba egy esetleges technikai problémától, egyszerre csökkenti a közlekedési kockázatokat, és növeli a kerekezés örömét. Mert, és ezt nem leehet eléggé hangsúlyozni, biciklizni nemcsak praktikus, hanem jó is.

Hosszabb távon szeretnénk felmérni a régió kerékpárosbarát közintézményeit, vendéglátóhelyeit, és segíteni azokat, akikben a szándék megvan. Az érdeklődő, éhes és szomjas biciklista jó vendég, főleg, ha van hova tennie drótszamarát és csomagjait, ha nem néznek rá furcsán, mert kézmosással kell kezdenie a vendégeskedést. Azt szeretnénk, hogy legyen sok kerékpártároló, ne parkoljon senki a bringaútra, és ne legyen a négykerekű a kétkerekű ellensége. Távlati elképzeléseink között szerepel, hogy létrehozunk egy kerékpáros központot a régióban. Itt tanácsadással, technikai segítséggel, olcsó kölcsönzési lehetőséggel várnánk mindenkit, és ez lehetne később a program központja is.

A Dunakanyar kedvelt célpontja a bringásoknak, hiszen közel a főváros, viszonylag sok a kerékpárút, és a túraútvonalak is változatosak. Szeretnénk, ha a régió híres lenne erről is, ami érdeke minden ittlakónak, önkormányzatnak és vállalkozónak, mert a kerékpáros turizmusban nagy lehetőségek rejlenek. A biciklis vendég jó vendég, de tenni kell azért, hogy jól érezze magát itt, maradjon, és térjen vissza máskor is. Ugyanakkor bőven nyíltak hazai és eus források a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, a térségnek ebből kár lenne kimaradnia. Szeretnénk, ha azoknak az önkormányzatoknak, melyeknek kérdéseik vannak a kerékpáros tárgyú fejlesztésekkel, pályázatokkal kapcsolatban, lenne kihez fordulnia, ehhez is szükséges ennek a közösségnek a megszervezése.

Talán mindebből már jobban látszik, mit értünk a kerékpáros kultúra fejlesztésén. Az egyik oldalról a nem tekerő közeg megnyerését, hogy a viszonyok kerékpáros-barátak legyenek. A másik oldalról a bringás társadalom hozzáállásának, tudásának fejlesztését, mert erre is szükség van. Civil kezdeményezések nélkül is egyre többen fognak a nyeregbe pattanni, mi azt szeretnénk, ha ez maradéktalanul jó élmény lenne. Ennek jegyében várunk mindenkit idei túráinkon.

Egy Velocén